Megjelent 2012-12-01
Kulcsszavak
- felkészülés a halálra,
- szociális munka,
- interdiszciplináris segítő csapat,
- hospice,
- kulturális kompetencia
Absztrakt
Minden ember közös abban, hogy megtapasztalja a születést, az életet, majd a halált. Az első kettőt sokféle módon élik át az emberek és a nyugati kultúrákban mindkettő gyakori beszédtémának számít. A halálról, és különösképpen a halálra való felkészülésről ellenben legtöbbször nem szívesen beszélnek az emberek. Ez több okból alakult így, az egyik ok az ilyen jellegű beszélgetésekkel együtt járó fájdalom. Kerülik a témát, mert a halállal kapcsolatos tervek és beszélgetések gyakran járnak együtt a visszafordíthatatlan veszteség érzésével.
Az előrehaladott krónikus betegségben szenvedők és családtagjaik halállal kapcsolatos beszélgetései rendkívül sok érzelemhez, szomorúsághoz, keserűséghez és félelemhez kapcsolódnak. Az ilyenkor előtörő érzelmek sokakat arra ösztönöznek, hogy újraértékeljék az életüket.
Az orvosok, az egészségügyi személyzet, a betegek és az ápolók esetenként nem szívesen foglalkoznak a halállal és igyekeznek elkerülni az ezzel, valamint a halálig hátralévő időszakkal kapcsolatos beszélgetéseket. Ez a viselkedés megfelel a kulturális elvárásoknak, amelyek az orvostudomány céljának a betegségek és a halál legyőzését tekintik. A betegség sikeres kezelésében reménykedik mindenki, de az életfunkciók csökkenése, végül pedig a halál is része az egészségügyi ellátásban dolgozók tapasztalatainak. Mindenki, aki részese a halál és a veszteség megtapasztalásának sokféle támogatásban részesül és fontos annak tudatosítása is, hogy a bánatot mindenki egyéni módon éli meg.