Évf. 11 szám 1 (2020)
Tanulmányok

Nonprofit szervezetek Magyarországon

Megjelent 2020-07-01

Kulcsszavak

  • nonprofit szervezetek,
  • lokális közösségek,
  • társadalmi vállalkozások

Absztrakt

A XXI. században a kommunikációs- és közlekedési eszközök, a technika, a technológia fejlődésének köszönhetően nagy távolságokat győzhetünk le térben és időben. Egy felgyorsult, globalizálódott világban élünk, mellyel szemben egy egészen más értékrendet képviselnek az alulról szerveződő társadalmi képződmények és a nonprofit szervezetek. Hangsúlyozni kell a helyi, lokális közösségek jelentőségét, hiszen a civil társadalom „építőkövei”, hozzájárulnak az alapvető értékek átadásához, egy jól működő helyi társadalom létrejöttéhez, a társadalmi, gazdasági élet formálásához.
Hazánkban a rendszerváltozás óta eltelt három évtized alatt a nonprofit szektor jelentős számbeli gyarapodáson és fejlődésen ment keresztül, de a helyét a magyar társadalomban még ma is keresi. Az országban a 80’-as évek végétől végbement politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás megnyitotta az utat a civil szféra kibontakozása előtt, a korábbi gátak megszűnésével a fejlődés robbanásszerű volt. A törvény adta lehetőségeknek és céloknak megfelelően igen sokféle szervezet jött létre, melyek számos funkció betöltésére vállalkoztak. A nagy országos alapítványok, egyesületek, nonprofit vállalkozások mellett megtalálhatók az igen
kis pénzből gazdálkodó, helyi, kis csoportok céljaiért harcoló civil szervezetek.
Publikációm első felében összefoglalom a magyarországi nonprofit szervezetek rendszerváltást követő megalakulásának és fejlődésének történetét, valamint kitérek a civil szervezet és nonprofit szervezet fogalma közti különbségekre. Ezt követően célom a hazai nonprofit szektor szerkezetének, alapvető szervezettípusainak, a főbb tevékenységi köreinek és foglalkoztatási struktúrájának
feltérképezése, a szervezetek bevételek szerinti elemzése, valamint a lehetséges jövőkép felvázolása, különös tekintettel a  társadalmi vállalkozások szerepére és jövőbeli lehetőségeire.