Új módszer a társadalmi egyenlőtlenségek területi jellegzetességeinek mérésére a Dél-Dunántúlon

Absztrakt

Hazánkban, így a Dél-Dunántúlon is számtalan megoldásra váró társadalmi kihívás érzékelhető, amelyek súlyosan érinthetik az emberek életminőségét, ezért különösen fontos feladat, hogy képesek legyünk az emberi méltóság megőrzéséhez szükséges szociális szolgáltatások – lehetőleg területileg kiegyenlített – megszervezésére. Különösen indokolt ez akkor, ha a társadalmi csoportok közötti különbségek mértékének növekedése nem elszigetelt jelenség és növekszik a segítségre szoruló egyének, családok és közösségek száma (PLAMEN, 2017).
A szociális hátrányokból fakadó társadalmi aktivitást hátráltató tényezők (pl. munkanélküliség, alacsony jövedelem, szegregáció, éhezés, komfort nélküli lakóingatlanok) kedvezőtlen hatásai csökkentésének érdekében hozták létre azokat a segítségnyújtási módszereket, amelyeket a szociális szolgáltatások körébe sorolnak, és amelyeket a társadalom leghátrányosabb szociális helyzetű tagjai vehetnek igénybe. A szociális szolgáltatások központi célja a munkaerőpiaci és a társadalmi integráció megerősítése mindazok számára, akik életkorukból és/vagy társadalmi státuszukból adódóan életkörülményeik, lakásviszonyaik, családi hátterük, gazdasági (in)aktivitásuk, iskolázottságuk, egészségi állapotuk és társadalmi kapcsolataik elégtelensége alapján hátrányban vannak. Számtalan szolgáltatás tartozik ebbe a gyűjtőfogalomba: többek között a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a családsegítés, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a közösségi ellátások, a támogató szolgáltatás, az utcai szociális munka és a fogyatékkal vagy függőséggel küzdők nappali ellátása (BUGARSZKY, 2004; KSH, 2009).
A jelen kutatás által feltárt két célcsoport, a kistelepülések korstruktúrája szerint a 18 év alattiak és az 50 éves kor felettiek, körükben a még aktív korú idősödők (50–64 évesek) és a munkavállalási koron kívüliek. Az említett célcsoportok választását indokolta, hogy az elmúlt évtizedek geográfiai vizsgálatai alapján ezen személyek körének helyzete került a legkevésbé feltárásra (SZÉCSI 2014), valamint a TÁMOP-pályázatok jelentős része is őket célozza meg (TÁMOP 5.4.1-08., 2009–2011). A választott célcsoportok szociális helyzetével kapcsolatos feladatok súlyát növeli, hogy a még aktív korú 50–64 év közötti személyek rövid időn belül a 65 éven felüli munkavállalási koron kívül esők csoportját fogják növelni, amely várhatóan még nagyobb terhet ró majd a hazai ellátórendszerre. A jelen vizsgálat területe a Dél-Dunántúli Régió. A célterület választását indokolta, hogy a legújabb TÁMOP-kutatás eredményei – amely a szociális szolgáltatások modernizációját vizsgálta (TÁMOP-5.4.1-12., 2014) – alapján a címben szereplő szolgáltatások szempontjából ez az ország három legelmaradottabb régiójának egyike.
A szociális szolgáltatások túlterheltségének problematikája inkább a hazai rurális tereket, különösen az aprófalvakat jellemzi, amely településtípus nagy számban található meg a Dél-Dunántúlon, különösen az Ormánságban. A helyzetet a térbeli mobilitás lehetőségeinek korlátozottsága is nehezíti, utóbbi területen sok esetben még a járási székhely megközelítése is nehézségekbe ütközik, nemhogy a társadalmi-gazdasági szolgáltatások biztosítása (OBÁDOVICS et al., 2011). A vizsgálat időpontjában jelenleg garantált támogatási összegek még a havi 30 ezer forintos értéket sem haladják meg. A problémák orvoslásával a korábban kiszolgáltatottak társadalmi attitűdje is pozitív irányba változhat, ezáltal a szociálisan rászorulók társadalmi-gazdasági (re)integrálása is könnyebb lenne (MÓZER et al., 2015). A jelen kutatás célja egy rászorultsági index kidolgozása primer adatok, szakirodalmak és szekunder statisztikák segítségével továbbá az egyénspecifikus, komplex támogatási rendszer létrehozását megalapozó területi mintázatok feltárása és értékelése.