A katolikus svábok helyzete a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz tartozó bánságban

Absztrakt

A királyi Magyarország dél-keleti részén elhelyezkedő, lakosságösszetételét tekintve legheterogénebb, multietnikus régiója a trianoni békeszerződést követően három részre szakadt. A régió nagyobbik, keleti része Romániához, nyugati fele a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került, míg Magyarországon csupán egy elhanyagolható, a Tisza és Maros folyók által északon és nyugaton határolt terület maradt, amely Csanád megye néven élt tovább. Cikkemben a Bánság Szerb-Horvát-Szlavón Királysághoz csatolt nyugati részével, mindenekelőtt az ott élő katolikus svábok helyzetével foglalkozom a két világháború között. A közel tizenkétmillió fős lakossággal rendelkező Délszláv Királyság nagyságrendileg 4%-a volt német nemzetiségű 1921-ben.  A délszláv államhoz került Nyugat-Bánság lakossága összesen 561 958 főt tett ki az 1921. évi népszámlálás alapján. A németek a szerbiai Bánság teljes lakosságának valamivel több, mint egyötödét adták (126 530 fő), a németek képviselték a régió második legnagyobb nemzetiségét a szerbek után. A szerb bánsági németek túlnyomó többsége katolikus volt. A bánsági német lakosság egyharmada városokban, míg kétharmaduk falvakban élt. Általánosságban kijelenthető, hogy a nemzetiségek leginkább egymás mellett, sokkal kevésbé egymással éltek a bánsági régióban a 19. és 20. században. A 19. század során nagyon jelentős fejlődésnek és iparosodásnak indult bánsági régió jövőképét az első világháború utáni három részre szakadás nagyon megtépázta, de az igazi sorstragédiát a második világháború jelentette. A világháború utolsó évében a délszláv államot felszabadító Tito vezette partizánok a sváb kisebbséget a német megszállókkal való kollaboráció miatt kollektív bűnösséggel illették, vagyonukat kisajátították, több ezer halálos áldozattal járó megtorló akciókat hajtottak végre, a civil lakosság jelentős részét pedig évekig internálótáborokba zárták, ahol nők és gyerekek tízezrei veszítették életüket az embertelen körülmények és járványok következtében. A túlélőket kitelepítették. A szomszédos Romániával ellentétben a szerb Bánság sváb lakossága a világháborút követő években szinte teljesen eltűnt, sok településen még épített kulturális hagyatékát, templomait is lerombolták. Így ért véget egy kétszáz éves, a török kiűzését követően szívós, kitartó munkával létrehozott sváb kultúra Dél-Kelet Európa eme szegletében.