Évf. 14 szám 1 (2023)
Tanulmányok

A túlélés háborújától az apokalipszisig: a normák feloldása a narratívákban

Birher Nándor
PPKE BTK

Megjelent 2023-06-30

Kulcsszavak

  • háború,
  • igazságos béke,
  • a történelem vége,
  • a vallások szerepe,
  • újfajta kormányzási módok,
  • nemzetközi szervezetek
  • ...Több
    Kevesebb

Absztrakt

A történelem vége koncepció meghaladottsága mára már szinte közhellyé vált. A világon az egyik leginkább idézett gondolatról, – mármint a történelem vége és az utolsó ember fukuyamai gondolatáról – lassanként kiderült nem csak az, hogy nem igaz, hanem az is, hogy tudatosan ideológiával átitatott diskurzusnak szánták.
A történelem nem ért véget, a háborúkat nem tudjuk valamiféle ideológiákon túli, globális, felsőbbrendű emberiséggel elkerülni. Ezzel szemben új tény az is, hogy a harmadik világháború, vagy szofisztikáltabban, a globális háború már nem az életért (kevésbé elegánsan élettérért) folyik, mert ez a háború egészen biztosan el fogja pusztítani a ma ismert életet.

Hivatkozások

  1. Anders, Günther (1996): Tézisek az atomkorról, in: Kalmár Zoltán (szerk.), Német történetfilozófia a rövid 20. században, Veszprém: Veszprémi Egyetem, 541-542. o.
  2. Birher, Nándor (2004): Az élet és a túlélés erkölcsi-jogi kérdései. Budapest: Jel Kiadó.
  3. Birher, Nándor (szerk.) (2008): Tanulmányok a katonai értéktan megalapozásához. Veszprém: Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
  4. Birher, Nándor (2015): Ius Fas Mos, the emergence of Norms. Deliberationes 8 (3) 11-21. o.
  5. Coyer, Paul (2015): Putin's Holy War And The Disintegration Of The 'Russian World' https://www.forbes.com/sites/paulcoyer/2015/06/04/putins-holy-war-and-the-disintegration-of-the-russian-world/?sh=35312ec5285b. Letöltve: 2022. 11. 19.
  6. Eltávolíttatott egy antik keresztet a német külügyminisztérium https://mandiner.hu/cikk/20221104_eltavolittatott_egy_antik_keresztet_a_nemet_kulugyminiszterium Letöltve: 2022. 11. 19.
  7. Gőcze István (szerk.) (2017): Az igazságos háború elvétől az igazságos békéig, Budapest: Ludovika Könyvkiadó
  8. Hamvas, Béla (1943): A háború nagysága és az ember kicsinysége http://www.tradicio.org/trad99hamvashaboru.htm, Letöltve: 2022. 11. 19.
  9. Heidegger, Martin; Krémer, Sándor (1993): "Már csak egy Isten menthet meg bennünket": SPIEGEL-interjú Martin Heideggerrel 1966. szeptember 23-án. Gondolat-jel 1-2. 44-59. o.
  10. Kant, Immanuel: Az örök béke. In: Kant-Hegel: A tiszta ész. Válogatott írások. https://mek.oszk.hu/01300/01325/01325.pdf Letöltve: 2022. 11. 19.
  11. Lonergan, Bernard (1958): Insight: A Study of. Human Understanding. New York: Harper & Row.
  12. Szun-ce: A hadviselés törvényei. https://mek.oszk.hu/01300/01345/01345.htm. Letöltve: 2022. 11. 19.
  13. Vlagyimir Putyin: Új Világrend jön. https://infostart.hu/kulfold/2022/10/27/vlagyimir-putyin-uj-vilagrend-jon?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery# Letöltve: 2022. 11. 19.