Tudásértelmezések az internet korában

Absztrakt

Napjainkban - a neveléstudománnyal összefüggésben - az „internet kora” kifejezés többféle értelmezésben is megjelenhet. Gondolhatunk egyrészt a XXI. század információs, tudásalapú, modern társadalmára, mely alapvető változásokat generált a tudás értelmezésében, nagy kihívások elé állítva az oktatási rendszereket; másrészt – szűkebb értelemben –, beszélhetünk arról a korszerű tanulási környezetről is, melynek kialakítására a világháló használatával nyílik lehetőség az oktatásban. Jelen tanulmány mindkét értelmezésre kitér.
A tudományos, technikai fejlődés által generált kihívásokra reflektálva nagy, nemzetközi vizsgálatok indultak annak érdekében, hogy meghatározzák, milyen tudást igényel az oktatástól a modern gazdaság. Egyértelművé vált, hogy nem lehet minden fontos tartalmat megtanulni, még a mindennapi életben való boldoguláshoz szükséges képességek is folyamatosan változnak. Az iskola így nem vállalhatja fel a felnőttkorban szükséges tudás átadását, mert előfordulhat, hogy az a tudás napjainkban még nem is létezik. A tudás megszerzésének képességeit kell tehát kifejleszteni, hiszen a tanulás nem fejeződik be az intézményes nevelés végén. Ezzel a felismeréssel került újra a pedagógiai érdeklődés homlokterébe a közel fél évszázada létező fogalom, az egész életen át tartó tanulás (lifelong learning – LLL) eszméje. Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges tudást a szakemberek kompetenciaként definiálták, és a szaktudományos, kognitív pedagógiai értelmezéstől eltérően általánosabb értelemben használták, és használják ma is.
Az egész életen át tartó tanulás analógiájára egy másik kifejezés terjedt el a közelmúltban a neveléstudományban: az élet minden területére kiterjedő tanulás (life-wide learning - LWL) fogalma. A kifejezés a tanulás különböző formáit, a formális, nem formális és informális tanulást foglalja keretbe. Míg az egész életen át tartó tanulás a tudás megszerzésének vertikális lehetőségét emeli ki, addig az élet minden területére kiterjedő tanulás horizontális szemléletű. Napjainkban a formális, szervezett oktatáson kívül, az infokommunikációs eszközök felhasználásával egyre több színtéren, élethelyzetben nyílik lehetőség a tanulásra. Az internet képes arra, hogy világméretű hozzáférést biztosítson szinte minden fontos információhoz. A világháló mint a tanulás térben és időben felszabadított és kitágított lehetőségeinek hálózata alapvetően megváltoztatta a tudáshoz, tanuláshoz való viszonyunkat. A digitális bennszülöttek nemzedéke számára teljesen természetes és egyértelmű az ismeretszerzés – és általában a tájékozódás – folyamatában a világháló használata, míg a digitális bevándorlók esetében ez a folyamat nehézkesebb, kevésbé egyértelmű. A problémát az jelenti, hogy napjainkban a formális oktatásban a digitális bennszülött tanulókat digitális bevándorló tanárok tanítják.
A digitális bevándorló tanároknak meg kell tanulniuk a bennszülöttek nyelvét, az „öröklött” tartalmakat a digitális technológia tartalmaival kell kiegészíteniük, és természetesen pedagógiai eszköztárukat is illeszteniük kell a megváltozott környezethez. Hatalmas mentális váltást igényel ez a feladat a ma pedagógusaitól. A továbbiakban a helyzet valószínűleg változni fog, hiszen ezekben az években kerül ki a felsőoktatásból a digitális bennszülött pedagógusok első nemzedéke, akiknek már sokkal könnyebben megy majd az alkalmazkodás, hiszen a formális oktatásban saját, digitális nyelvüket beszélik majd.