A bánsági hegyvidék háromszáz évre visszatekintő ipartörténete

Absztrakt

Az 1718-as pozsonyi békeszerződést követően a Bánát hegyvidéke igen dinamikus gazdasági fejlődésnek indult, miután a Habsburgok kiűzték a törököket Magyarország déli részeiről. A 18. század elején az egész Bánát régió rendkívül gyéren lakott és fejletlen terület volt az állandó török betörések miatt. A török kiűzése után a császári udvar a Bánát alföldi síkságain elsősorban délnémet területekről származó parasztokat és kézműveseket telepített, míg a hegyvidéket elsősorban osztrák, cseh és morva bányászok és famunkások népesítették be. A 18. századi betelepítéseknek köszönhetően a Bánát kifejezetten soknemzetiségű régióvá vált, ahol a meghatározó német, román, magyar és szerb nemzetiség mellett cseh, szlovák, horvát és bolgár nemzetiségű telepesek is megtelepedtek. A Bánát-hegység érc- és szénbányái kiváló alapot nyújtottak a nehézipar, a vas- és acélgyártás számára. A magántulajdonban lévő Osztrák-Magyar Vasúttársaság (STEG) létrehozása hatalmas lendületet adott a térség integrált nehéziparának megteremtéséhez és fejlesztéséhez, a "magyar Pittsburgh" létrehozásától a trianoni békeszerződés hatálybalépéséig, amely a Bánát régió három részre osztásához vezetett. Az első világháború után a resicabányai vas- és acélgyártás még sokáig kiemelkedő jelentőségű maradt. A resicabányai nehézipari központnak erős konkurenciát jelentettek a galati és targovistei acélművek, de a régió ipari termelésének igazi visszaesése a szocialista rendszer 1990-es összeomlása után következett be. Az ipari termelés csökkenése természetesen magas munkanélküliséghez vezetett, ami magas kivándorlási arányt eredményezett. A turizmus és a szolgáltatások fejlesztése jelenthetné a megoldást a régió gazdasági fellendülésére, ehhez azonban magas színvonalú infrastruktúra kiépítésére van szükség.