Megjelent 2025-12-15
Kulcsszavak
- bírósági végrehajtás,
- függetlenség,
- elszámoltathatóság / felelősség,
- közbizalom,
- felügyeleti hatóság
Copyright (c) 2025 Sőre Zoltán

This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.
Absztrakt
Montesquieu „A törvények szelleméről” (De l'esprit des lois) című, 1748-ban megjelent munkájában fogalmazta meg máig ható hatalommegosztási tanát. Ő törvényhozó, nemzetközi jog alá tartozó, valamint polgári jogi kérdésekre vonatkozó végrehajtó hatalmat különböztetett meg, utóbbin lényegében az igazságszolgáltatást értve. „Montesquieu szerint az angol királyság azért funkcionált, mert több hatalom van egymással szemben, és a törvényhozó és igazságszolgáltató hatalom különösen körül van bástyázva a hatalomkoncentráció veszélyét leginkább megtestesítő végrehajtó hatalommal szemben.” A közhiedelemmel ellentétben azonban nem Montesquieu alapozta meg a három klasszikus hatalmi ágat, hanem már Arisztotelész is említette a közügyekről tanácskozó testületet, a magisztrátusokat és az igazságszolgáltatás szervét, ami megfeleltethető a törvényhozás-végrehajtás-igazságszolgáltatás trichotómiájának. Arisztotelész a politeiát tekintette a helyes hatalmi berendezkedésnek, mely a demokrácia és az oligarchia ötvözete.
A hatalmi ágak klasszikus szétválasztása révén következtethetünk arra, hogy az egyes hatalmi ágak a szétválasztás eredményeként a saját függetlenségüket is magukban hordozzák, megjegyezve azt, hogy „A három hatalmi ág több állami szerven keresztül gyakorolja hatalmát, s e szervek hatásköreinek tekintetében átfedések is megfigyelhetők.”
Ezt követően pedig joggal vetődhet fel az a kérdés, hogy a bírósági végrehajtás, a bírósági végrehajtó független-e és vajon mely hatalmi ág keretében fejtheti ki a tevékenységét. Mindezt tehetjük azért is, mivel "A végrehajtó a jogérvényesítéskor közhivatalnok vagy köztisztviselő, aki nem a hitelező nevében jár el. Az állam, a nyilvánosság nevében jár el."
Jelen dolgozat tehát a bírósági végrehajtás intézményének kulcsfontosságú aspektusait, a végrehajtók függetlenségét és felelősségét kívánja elemzi a magyar jogrendszerben. Álláspontom alapján a végrehajtható bírósági / közjegyzői határozatok érvényesítését biztosító végrehajtási rendszer elengedhetetlen a jogállamiság működéséhez, ugyanakkor a végrehajtók közhatalmi jogosítványai szigorú elszámoltathatóságot tesznek szükségessé. A tanulmány célja feltárni a függetlenség és a felelősség elméleti alapjait, valamint ezzel kapcsolatban a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) által meghatározott végrehajtó és végrehajtói iroda jogállását, azok felelősségi rendszerét támpontul véve. E körben vizsgálja a végrehajtók kinevezési- és javadalmazási rendszerének kapcsolatát, kiemelve a teljesítményalapú díjazás függetlenségre gyakorolt potenciális hatásait. Elemzi a végrehajtók polgári, büntetőjogi és fegyelmi felelősségének típusait és mechanizmusait, különös tekintettel a kötelező felelősségbiztosításra, a hivatali visszaélés és korrupciós bűncselekmények, valamint a fegyelmi bíróságok szerepére.
Hivatkozások
- References
- Montesquieu (1899): The Spirit of Laws, Vol. 1. (Translated by Thomas Nugent). New York, The Colonial Press,
- Birher, Nándor (2021): Érték alapú (köz)igazgatás. Budapest, L’Harmattan Kiadó,
- Balogh, Olga, B. Korek, Ilona, Császti, Ferenc, & Juhász, Edit (2009): A bírósági végrehajtás. Budapest, HVG-Orac, p. 15.
- Borbás, Beatrix (2014): A bírói hatalom kárfelelőssége. (Liability for Damages of Judicial Power). Budapest, HVG-ORAC.
- Cservák, Csaba (2015): A hatalmi ágak megosztásának XXI. századi kérdései az Alaptörvényt követően (Twenty-First Century Issues of the Separation of Powers Following the Fundamental Law), Pro Futuro - A Jövő Nemzedékek Joga, 5(2), pp. 24-37.
- Cservák, Csaba (2022): Alkotmányosság a választási jogban, Glossa Iuridica, 9(1-2), pp. 7-32.
- Csűrös, Gabriella (2007): Az államhatalmi ágak elválasztása az ókortól a XIX. század második feléig, Debreceni Jogi Műhely, 4(1), https://ojs.lib.unideb.hu/DJM/article/view/6466/6063, accessed: 12 July 2025.
- Czine, Ágnes (2018): Tükörkép a bírói függetlenségről és pártatlanságról az Alkotmánybíróság gyakorlatában, (A Reflection on Judicial Independence and Impartiality in the Practice of the Constitutional Court.) Alkotmánybírósági Szemle 9(2) pp. 2-8.
- Frank, Ignác (1846): A közigazság törvénye Magyarhonban II. rész. Buda, Magyar Királyi Egyetem.
- Miskolczi Bodnár, Péter (2017): Felelősség és helytállás, (Liability and Strict Responsibility), Glossa Iuridica, 4(1-2), pp. 111-145.
- Pap, Péter (2024): Végrehajtási cselekmények a Kúria gyakorlatában. (Enforcement Actions in the Practice of the Curia (Supreme Court of Hungary). Kúriai Döntések: Bírósági Határozatok: A Kúria Lapja. 72(6), pp. 1068-1074.
- Pataki, János István (2014): Adalékok a bírósági végrehajtáshoz a római jogban, Acta Universitatis Sapientiae, Legal Studies, 3(2), pp. 139–152.
- Pataki, János István (2020). A magyar bírósági végrehajtás rendszere. A bírósági végrehajtási eljárás rendszere, a végrehajtó szervezet, történeti előzmények, a szabályozás és a főbb problémák bemutatása, értékelése. Doktori disszertáció. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
- Sőre, Zoltán (2021). A társulási szabadság és korlátai a közhatalmi tevékenységet folytató közjegyzői- és végrehajtói irodák aspektusából. (Freedom of Association and Its Limitations from the Perspective of Notarial and Enforcement Offices Exercising Public Authority) In: Miskolczi-Bodnár, Péter (szerk.) XIX. Jogász Doktoranduszok Országos Konferenciája, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, pp. 263–274.
- Sőréné, Batka Eszter (2023): Bírósági végrehajtás és arányos szolidaritás: jogi és társadalometikai kérdések, Pázmány Péter Katolikus Egyetem. https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12332/file/S.Batka_Eszter_dolgozatk.pdf, accessed: 11 July 2025.
- Varga, Zs. András (2018). A közigazgatás kontrolljának jogi eszközei, a kontrollmechanizmusok elmélete. (The Legal Instruments of Administrative Control: The Theory of Control Mechanisms) Budapest, Dialóg Campus Kiadó.
- Werbőczy, István (1990). Tripartitum. A dicsőséges Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve (Tripartitum: The Customary Law of the Glorious Kingdom of Hungary, translated by Csiky, Kálmán). Budapest, Téka Könyvkiadó.
- Zsilinszky, János (1990): A jogász erkölcse. (The Ethics of the Jurist) Jogtudományi Közlöny, 45(1), pp. 17-27.
- Zsilinszky, János (2017). Keresztény erkölcs és Jogászetika. (Christian Morality and Legal Ethics) Budapest, Szent István Társulat.
- Online Sources
- /2010 vélemény az elszámoltathatóság elvéről (Opinion 3/2010 on the principle of accountability.) https://ec.europa.eu/justice/article-29/documentation/opinion-recommendation/files/2010/wp173_hu.pdf. accessed: 12 July 2025.
- Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései, Budapest, 2017. október. https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/osszefogl_velemeny_iteleti_bizonyossag.pdf, accessed: 12 July 2025.
- Állami Számvevőszék (State Audit Office) (2021): Közjegyzői és végrehajtói tevékenység elemzése. (Analysis of Notarial and Enforcement Activities). https://www.asz.hu/dokumentumok/E2134_kozjegyzoi_es_vegrehajtoi_tevekenyseg_ET_1116_m__d___sszef__z__tt_SKO.pdf, accessed: 13 July 2025.
- Czine, Ágnes (2018): Tükörkép a bírói függetlenségről és pártatlanságról az Alkotmánybíróság gyakorlatában, (A Reflection on Judicial Independence and Impartiality in the Practice of the Constitutional Court.) Alkotmánybírósági Szemle 9(2) pp. 2-8.
- Domjánné, Dr. Fehérvári Diána (2018): A bírósági végrehajtási jog fejlődése Magyarországon 1954-ig. https://www.jogiforum.hu/publikacio/2018/02/08/a-birosagi-vegrehajtasi-jog-fejlodese-magyarorszagon-1954-ig/, accessed: 12 July 2025.
- Hess, B., & Oberhammer, P. (2018): Comparative Legal Perspective on the Effective Enforcement of Creditors’ Rights. https://www.cplj.org/publications/13-2-comparative-legal-perspective-on-the-effective-enforcement-of-creditors-rights, accessed: 11 June 2025.
- Jámbor András (2024): Facebook post. https://www.facebook.com/jamborandrasoldala/posts/pfbid0pSzCJkeieN86m1jU5t6m4qYenZUMs8XFtmSvJhw8b3H9onBZocfhDNUE1MuyCv82l, accessed 12 July 2025.
- Kúria Büntető-Közigazgatási-Munkaügyi és Polgári Kollégiumai Joggyakorlat-Elemző Csoport. (2017): Összefoglaló vélemény. Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései. (Summary opinion. Theoretical and practical issues of judicial certainty.) https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/osszefogl_velemeny_iteleti_bizonyossag.pdf. accessed: 12 July 2025.
- Nagykommentár a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényhez. (Comprehensive Commentary on Act LIII of 1994 on Judicial Enforcement). (2012): https://dea.lib.unideb.hu/server/api/core/bitstreams/72fc8f5d-2f53-4fa2-82a2-65412cba4e0a/content, accessed: 12 July 2025.
- Önálló bírósági végrehajtók tevékenységének ügyforgalmi adatai. (Case flow data of the activities of independent judicial officers) https://igazsagugyistatisztika.kormany.hu/az-onallo-birosagi-vegrehajtok-tevekenysegenek-ugyforgalmi-adatai. accessed: 12 July 2025.
- Szentmihályi-Molnár, Gréta (2017): A végrehajtási kifogás, különös tekintettel a becsérték elleni kifogás sajátosságaira. (The Enforcement Objection, with Special Regard to the Specific Features of Objections Against Appraised Value), MABIE – Magyar Bírói Egyesület (Hungarian Association of Judges) https://www.mabie.hu/cikkek-tanulmanyok/dr-szentmihalyi-molnar-greta-a-vegrehajtasi-kifogas-kulonos-tekintettel-a-becsertek-elleni-kifogas-sajatossagair, accessed: 12 June 2025.
- Trócsányi, László (2015a): A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításáról – Kormany.hu. https://2015-2019.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/a-miniszter/beszedek-publikaciok-interjuk/trocsanyi-laszlo-a-birosagi-vegrehajtasrol-szolo-torveny-modositasarol, accessed: 11 July 2025.
- Trócsányi, László (2015b): Parliamentary speech. https://www.parlament.hu/naplo40/085/n085_0002.htm, accessed: 12 July 2025.
- List of Legislation
- • Fundamental Law of Hungary (Alaptörvény)
- • Act LIII of 1994 on Judicial Enforcement
- • Act CLXI of 2011 on the Organization and Administration of Courts
- • Act C of 2012 on the Criminal Code
- • Act V of 2013 on the Civil Code
- • Act CXXX of 2016 on the Code of Civil Procedure
- • SZTFH Decree 6/2021 (X.29.) on the Organization of Judicial Enforcement
- • SZTFH Decree 8/2021 (X.29.) on the Fees of Judicial Judicial Officers
- • SZTFH Decree 9/2021 (X.29.) on the Detailed Rules for Inspections of Independent Judicial Officers’ Case Management, Office Operations, and Conduct
- • SZTFH Decree 10/2021 (X.29.) on the Management of Complaints Against Independent Judicial Officers, Supervision of Complaint Cases, and the Register of Disciplinary Proceedings
- List of Decisions
- • Constitutional Court Decision 46/1991 (IX.10.)
- • Constitutional Court Decision 34/2021 (XII.22.)
- • Constitutional Court Decision 19/2023 (VII.5.)
- • Constitutional Court Decision 3110/2023 (III.14.)
- • Constitutional Court Decision 3201/2023 (V.5.)
- • Curia Decision Pfv.IV.20.432/2019
- • Budapest Regional Court of Appeal Decision Pf.20.291/2021/3
- • Budapest Regional Court Decision G.40.426/2017/45
- • Budapest Regional Court Decision 20.P.20.101/2018/32
- Reports
- • Report of the Parliamentary Commissioner for Citizens’ Rights in Case AJB-1876/2011, referencing Constitutional Court Decision 46/1991 (IX.10.)
- • Reports of the Commissioner for Fundamental Rights in Cases AJB-4756/2012, AJB-5336/2016, and AJB-4217/2017