Évf. 1 szám 1 (2012): Szent tér
Előszó

Előszó

Fröhlich Ida
egyetemi tanár, a Történelemtudományi Doktori Iskola és a vallástörténeti mesterképzés vezetője
AXIS I/1. (2012) Szent tér

Megjelent 2012

Hogyan kell idézni

Fröhlich, I. (2012). Előszó. Axis – Vallás- és eszmetörténeti folyóirat, 1(1), 5–7. Elérés forrás https://ojs.ppke.hu/axis/article/view/22

Absztrakt

Az axis latin szó, jelentése: tengely. A szó a vallástörténet világában világtengely (axis mundi) jelentéssel használatos. Ég és föld tengelye, a tér és idő viszonyításának irányvonala, egy adott világ – a kozmosz és a szellemi világ – kijelölt középpontja. A világtengely biztosítja az emberi tájékozódást a térben és az időben, a teret nem pusztán földrajzi, hanem szellemi értelemben véve. Az alap-szimbólumok – világfa, eget és földet összekötő életfa, égig érő hegy, oltárok felszálló füstje – által jelképezett tengely az a vonal, amelynek mentén a földi és az égi világ kapcsolatba léphet. Vallástörténeti folyóiratunk, melynek első számát látja képernyőjén az olvasó, vallási jelenségekkel, intézményekkel és szokásokkal kíván foglalkozni, történeti megközelítésben.