Megjelent 2023-12-31 — Frissítve ekkor: 2024-06-11
Copyright (c) 2023 Molnár Ilka
This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.
Absztrakt
Tanulmányomban egy generációs marketinggel foglalkozó marketingstratégiai szakcikket ültettem át angol nyelvről magyar nyelvre. Ebben a cikkben összefoglalom a szakszöveg főbb fordítási nehézségeit elsősorban a marketing és a generációelmélet magyar szaknyelvének hiányosságaiból fakadó kihívásokra fókuszálva. Tekintve, hogy a szakcikk több tudományterületet is érint, bővelkedik marketing szaknyelvi, generációelmélettel kapcsolatos és vendéglátóipari szakkifejezésekben is. Az egyik legnagyobb fordítási kihívást az jelentette, hogy ezeknek a szakterületeknek nem egységes a magyar terminológiája. Egy másik, szintén fontos fordítási probléma volt, hogy a generációelmélettel foglalkozó szakirodalom több téren sem konzisztens: nemcsak a generációs határvonalak meghatározása, hanem a nemzedékek megnevezései sem egységesek. Végül pedig, maga a generációs marketing még a marketingen belül is fiatal részterületnek számít, és azt tapasztaltam, hogy a generációs marketinggel foglalkozó tudományos anyagok száma viszonylag alacsony Magyarországon, ami szintén fordítási nehézségként említhető.
Hivatkozások
- Bárányné Szabadkai É. & Mihalik I. (2002). Közgazdasági helyesírási szótár - Szakszavak, kifejezések, szókapcsolatok és rövidítések gyűjteménye. TINTA Könyvkiadó
- Bauer A., Berács J. & Kenesei Zs. (2016). Marketing Alapismeretek. Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789630597364
- Bereczki N. & Csordás T. (2016). Generációk a marketingben. A hazai Jones-generáció és jelenléte reklámfilmekben. Jel-Kép: Kommunikáció Közvélemény Média (4): 51–66. https://doi.org/10.20520/Jel-Kep.2016.4.51
- Buda A. (2019). Generációk, társadalmi csoportok a 21. században. Magyar Tudomány 180 (1): 120–129. https://doi.org/10.1556/2065.180.2019.1.12
- Coleman, L. J., Hladikova, M. & Savelyeva, M. (2006). The baby boomer market. Journal of Targeting, Measurement and Analysis for Marketing 14 (3): 191–209. http://dx.doi.org/10.1057/palgrave.jt.5740181
- Csutorás G. Á. (2020). Az Y generációs munkatársak megtartási lehetőségei a közigazgatási szerveknél. [Doktori értekezés] Nemzeti Közszolgálati Egyetem. https://doi.org/10.17625/NKE.2021.015
- e-nyelv.hu. (2008). marketingstratégia, PR-iroda. https://e-nyelv.hu/2008-05-16/marketingstrategia-pr-iroda/
- e-nyelv.hu. (2017). közösségimédia-marketing. https://e-nyelv.hu/2017-04-17/kozossegimedia-marketing/
- e-nyelv.hu. (2019). marketing-műhelymunka. https://e-nyelv.hu/2019-11-13/marketing-muhelymunka/
- e-nyelv.hu. (2023). e-mail-marketing-technológia. https://e-nyelv.hu/2023-03-14/e-mail-marketing-technologia/
- felvi.hu. Kereskedelem és marketing szak leírása. https://.www.felvi.hu./felveteli./szakok_kepzesek/szakleirasok/!Szakleirasok/index.php/szak/49/szakleiras
- Fischer M. (2018). A fordító mint terminológus - a fordítás folyamatában. In Fischer M. (szerk.), Terminológia és fordítás. Institutio Könyvkiadó.
- Gilliam, J., Swarn Ch., & DanDan Z. (2010). Determinants of Risk Tolerance in the Baby Boomer Cohort. Journal of Business & Economics Research 8 (5).
- Hogyan fordítsam? Facebook-bejegyzés. 2017.11.22. https://www.facebook.com/groups/532626243530963/permalink/1348808818579364/
- Hogyan fordítsam? Facebook-bejegyzés. 2017.12.08. https://www.facebook.com/groups/532626243530963/permalink/1363260947134151
- Hogyan fordítsam? Facebook-csoport. https://www.facebook.com/groups/532626243530963/search/?q=marketing
- Józsa L. (2016). Marketingstratégia. Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789630597920
- Karr, D. (2023). Generational Marketing: How Each Generation Has Adapted To and Utilizes Technology. https://martech.zone/generation-technology/
- Keszey T. & Gyulavári T. (2017). Marketingtervezés. Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789634540144
- Komár Z. (2017). Generációelméletek. Új Köznevelés 73 (8–9).
- Kopcsay L. (2016). A marketingcsatorna menedzselése. Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789630597630
- Kovács Cs. J. & Sikos T. T. (2018). Az ezüstgeneráció, mint potenciális vásárlóerő a budapesti bevásárlóközpontokban. Területi Statisztika 58 (4): 399–416. https://doi.org/10.15196/TS580404
- Laczkó L. B. & Zsom László. 2004. Sales and marketing szakszótár – Angol – magyar – angol. Akadémiai Kiadó.
- Mannheim, K. (1928). Das Problem der Generationen. Kölner Vierteljahreshefte. magyarul: A nemzedéki probléma. In Dr. Huszár T. (szerk.) Ifjúságszociológia. [fordította: Félix Pál] Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1969.
- Pál E., Törőcsik M., & Jakopánecz E. (2017). Eltérő életkori lehatárolásokból adódó generációk értékeinek empirikus vizsgálata. Marketing & Menedzsment 51 (3). https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/799
- Pollard, K. & Scommegna, P. (2014). Just how many boomers are there? https://www.prb.org/resources/just-how-many-baby-boomers-are-there/
- Prensky, M. (2001). Digital Natives, Digital Immigrants Part 1. On the horizon, 9(5), 1–6. 2001. magyarul: Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók, [fordította: Kovács Emese, 2001.] http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf
- Sulyokné Guba J. (2000). Kis emberek, nagy piac, avagy a gyermek fogyasztóvá válása. Marketing & Menedzsment 4 (2): 39–44. https://journals.lib.pte.hu/index.php/mm/article/view/1818
- Szarvasné Tompa Zs. (2020). Generációk és az infokommunikációs eszközök használata egy általános iskolában végzett mikrokutatás tükrében. Szociális Szemle 13 (2): 19–27. https://doi.org/10.15170/SocRev.2020.13.03
- Székely L. & Benczes R. (2019). Forever young senior. Generációs percepciók. In Ványi É. (szerk.), Múlt-jelen-jövő: a társadalomtudományi és nemzetközi kapcsolatok kar 30 éve. Corvinus Egyetem, 68–78.
- Törőcsik M. (2016). Fogyasztói magatartás. Akadémiai Kiadó. https://doi.org/10.1556/9789630597371
- Veresné Valentinyi K. (2015). Olvassuk újra a „klasszikusokat”! Terminológia témájú cikkek a szaknyelv és szakfordítás című kiadványban. In Fata I. & Veresné Valentinyi K. (szerk.), Szaknyelv és szakfordítás, Tanulmányok a szakfordítás és a fordítóképzés aktuális témáiról. Szent István Egyetem, 7–26.
- Veszelszki Á. (2014). Marketolingvisztika és a marketing szaknyelve. In Veszelszki Á. & Lengyel K. (szerk.), Tudomány, technolektus, terminológia. A tudományok, szakmák nyelve. Éghajlat Könyvkiadó, 321−328.
- Veszelszki Á. (2016). A marketing szaknyelve – különös tekintettel a helyesírási kérdésekre. Szaknyelv és szakfordítás 43–51.
- Wang, F. (2014). An Approach to Domestication and Foreignization from the Angle of Cultural Factors Translation. Theory and Practice in Language Studies 4 (11). http://dx.doi.org/10.4304/tpls.4.11.2423-2427