A freudi „kísérteties” fogalom megjelenése David Lynch Lost Highway – Útvesztőben című filmjében

Absztrakt

A „kísérteties”-t Sigmund Freud az 1919-ben megjelent esszéjében mint esztétikai fogalmat tárgyalja. A kifejezés eredeti német nyelven „unheimlich”, ami ’kísérteties’-t, ’hátborzongató’-t jelent. Leggyakoribb meghatározása Schelling nevéhez köthető: „mindaz, ami titok, tehát rejtettnek kellett volna maradnia, mégis föltárult”. Azaz bizonyos pszichés tartalmak elfojtás alá kerülnek, tudattalanná válnak, s e tartalmak tudatosulásának következtében éli át az egyén a kísértetiest. Freud esszéjében hangsúlyozza a hasonmáskarakterek kísérteties természetét, melyek később a fogalommal kapcsolatos diskurzus egyik legaktívabban tárgyalt jelenségeivé váltak. Otto Rank szerint a hasonmáskarakterek a halál elleni védekezés eszközei, míg Freud infantilis vágyteljesítési funkciót látott bennük. A kísértetiest mint esztétikai fogalmat David Lynch filmjeinek értelmezéséhez is előszeretettel használják. Elemzésem vezérvonalát a hasonmáskarakterek pszichés működése és az általuk betöltött védekező funkciók adják, melyeknek szerveződése kísérteties jelleget ad a filmnek. A film középpontjában a főszereplő, Fred által elkövetett gyilkosság és annak pszichés következményei állnak. Fred létrehoz egy idealizált hasonmáskaraktert és egy fantáziavilágot, annak érdekében, hogy ne kelljen szembesülnie saját tettével és olyan életet élhessen, amire valójában vágyik. A hasonmáskarakterek funkciója megegyezik a Rank és Freud által megfogalmazottakkal, illetve kiegészül a pusztítás elleni védekezéssel, mely az énkép megőrzésére szolgál. A film kísérteties jellegét a tudattalan tartalmak, az ösztönök hasonmáskarakterré alakítása, valamint a fantáziavilág és valóság összemosása adja. Írásom hozzájárul a kísérteties szélesebb megértéséhez, továbbá megerősíti és kiegészíti a David Lynch filmjeiről eddig készült elemzéseket.