A hellénista vallásreform

Abstract

Gondolom, azért kaptam ezzel a címmel meghívást szimpóziumunkra, mert a szervezők emlékezetében élt az a tanulmány, amit korábban írtam „Tényleg megőrült Antiokhosz Epiphanész?” címmel. Természetesen nem akarom megismételni az ott leírtakat — quod dixi, dixi; quod scripsi, scripsi. Mondanivalóm lényege azonban talán meghallgatásra lelt: igen valószínűtlen, hogy az a IV. Antiochos, aki számtalan esetben nyilatkozott meg rendkívül értelmes személyiségként, éppen a zsidókkal szemben őrült volna meg. Sokkalta nagyobb a valószínűsége annak, hogy azokat a beavatkozásokat a zsidó vallásba, amelyeket a hászíd zsidóság lázadással fogadott, nem saját iniciatívaként rendelte el Antiochos Epiphanés, hanem a hellénizálódni kívánó zsidók javaslatára cselekedett így. Ez a része a dolgozatomnak nem volt újnak nevezhető, Jonathan A. Goldstein, JoAnn Scurlock és Othmar Keel azok a tudósok, akik hasonlóképpen vélekedtek. Újnak talán annyi volt nevezhető, hogy vélelmeztem: a hellénizálódni kívánó zsidók javaslata azt a célt szolgálta, hogy a népvallás zsidóságot a többi valláshoz képest univerzális vallássá tegyék meg. Ehhez pedig arra volt szükség, hogy a legutóbbi törvénygyűjtemény, a Papi Törvény bizonyos rendelkezéseit relativizálják, vagy teljesen el is töröljék. Csakhogy a Papi Törvény ekkor már kanonikus iratként lebegett minden zsidó szeme előtt — hogyan fogják ezt fogadni a hellénizálódni kívánó zsidóktól eltérő körök? Mi már tudjuk, hogyan tették: lázadással; mondhatjuk, hogy a vallásreform gondolata kontraproduktív volt,  hiszen csak provokálta, egységesítette és nagyobb erőfeszítésre késztette a zsidóság összes többi tagját.