Miért nincs labiális harmónia a hosszú magánhangzót tartalmazó toldalékokban?

Absztrakt

Míg a mai magyarban a labiális harmónia a rövid, középső nyelvállású magánhangzókra korlátozódik, addig a kései ómagyarban néhány hosszú magánhangzót tartalmazó toldalék is képes volt a labiális harmóniára. Ez a dolgozat a szóban forgó szuffixumok közül hármat tárgyal, az ablatívusz (-tól, -től), a delatívusz (-ról, -ről) és az elatívusz (-ból, -ből) esetragokat. Mindhárom szuffixum eredetileg esetragos főnevekből grammatikalizálódott; a palatoveláris és a labiális harmóniában való részvételük a gazdaszavak morfológiai szerkezetébe való integrálódásukat követte. A labiális harmóniára való képességük azonban később elveszett. Arra, hogy miért szűnt meg a labiális harmónia, adunk egy magyarázatot, amely részben a kései ómagyarban meglévő fonológiai variáció sajátosságain, részben pedig az esetrendszer változó paradigmatikus terében működő homofóniakerülésen alapul.