Évf. 3 szám 2 (2014): Dániel könyve
Tanulmányok

A kétnyelvűség szerepe Dániel könyvében

Koltai Kornélia
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (Budapest)
AXIS III/2. (2014) Dániel könyve

Megjelent 2014

Hogyan kell idézni

Koltai, K. (2014). A kétnyelvűség szerepe Dániel könyvében. Axis – Vallás- és eszmetörténeti folyóirat, 3(2), 29–38. Elérés forrás https://ojs.ppke.hu/axis/article/view/219

Absztrakt

Az i. e. 2. században, amikor Dániel könyve elnyerte jelenlegi formáját, igen sajátos nyelvi helyzet jellemezte Palesztinát. Ennek megértéséhez egy kicsit vissza kell mennünk az időben, annál is inkább, mert a könyv egyes elbeszélései feltehetőleg évszázadokkal korábban keletkeztek.
Bizonyos társadalmi események, egy beszélőközösség életében bekövetkező változások a nyelv történetében is fordulópontot jelenthetnek, változást idézhetnek–idéznek elő. Ez történt a klasszikus vagy bibliai héber esetében is az északi, majd a déli királyság leigázásával, s a júdai lakosság felső, képzett, iskolázott rétegeinek Babilónba deportálásával. Ugyanakkor a számos történelmi trauma mellett a fogságban lévők hazatérése — mint társadalmi változás — is igen éles fordulatot, átalakulást eredményezett a nyelv történetében.