„A mi híveinket 80 esztendő óta rontja a pártpolitika, az egyházközségi életre való nevelés igen lassan halad.” A kiskunfélegyházi egységes római katolikus egyházközség történetéből, 1933–1948
Megjelent 2025
Hogyan kell idézni
Copyright (c) 2025 Kőfalviné Ónodi Márta

This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.
Absztrakt
A mai római katolikus terminológiában a plébánia és az egyházközség szinte rokon értelmű kifejezések. Korábban azonban jobban elvált egymástól a két fogalom, működhetett a plébániáktól különböző jogi személyiségű, például a több plébániát magában foglaló településeken egy közös, városi szintű egyházközség is. Így volt ez az akkor még a Váci Egyházmegyéhez tartozó, két nagy római katolikus templommal és plébániával, valamint több kisebb, bel- és külterületi lelkészséggel rendelkező Kiskunfélegyházán is, ahol 15 esztendeig, 1933 és 1948 között egységes egyházközség tevékenykedett.