Szelenit és szteatit a mágiában

Abstract

Az ókori átoktáblák célja az volt, hogy valakit megbénítsanak, megbetegítsenek, esetleg akarata ellenére szerelmi kalandra kényszerítsenek. A fennmaradt átoktáblák anyaga, legalábbis Európában szinte minden esetben ólom vagy ólomötvözet volt. Ennek a látszólag egységes megjelenésnek nem az volt az oka, hogy más anyagra, például papiruszra nem írtak átkokat, hanem az, hogy az európai időjárási viszonyok között a romlékony anyagra írt átkok nem maradtak fenn, az ólomlemezek viszont nagy eséllyel igen. Ha megvizsgáljuk, hogy az egyiptomi, de – legalábbis részben – görög nyelven íródott mágikus receptkönyvek milyen anyagokat javasolnak az átoktáblák készítéséhez, az ólom kilenc említéssel szintén túlsúlyban van, de a papiruszt ötször, a nátrontáblát pedig háromszor említik. A Római Birodalom területén fennmaradt, általunk ismert átoktáblák anyaga meglehetősen nagy változatosságot mutat. Ha az ólomlemezeket nem vesszük ide, az alábbi felirathordozókat sorolhatjuk fel: szelenit 30; agyag 28; papirusz 8; kő 5; ólomötvözet 5; réz 3; ón 3; bronz 2; textil 2; szteatit 1.