Az előszállási uradalom majorságai a 20. században

Absztrakt

A zirci apátság előszállási uradalma a 19. század közepétől egy folyamatos fejlődésen ment keresztül, mind gazdaságilag, mind társadalmilag. Ennek a legfontosabb szegmense a terület kerületekbe és azok majorságokba történő szervezése. A tudatos fejlődési folyamatnak köszönhetően a 20. század első felére az ország egyik legfejlettebb tőkés gazdaságává fejlődött. Az előszállási uradalom fejlődése egy sikeres korszak a rend és a nagybirtok történetében, mely 1945-ben, a földosztással ért véget. Az előszállási nagybirtok egyik specifikuma abban állt, hogy mindvégig szem előtt kellett tartania, hogy a ciszterci rend fennmaradása, léte, Előszállás jövedelmezőségétől függött.

Az első világháború idején érte az első csapás a nagybirtokokat, mikor az alkalmazottak nagy része beállt a magyar hadseregbe katonának. A háborús nyomor hatására növekedett a nagybirtokellenes hangulat, melyet a tanácskormány intézkedései és a Nagyatádi-féle földreform is csak részben orvosoltak. Az új határok között a megmaradt uradalmaknak is fel kellett mérniük lehetőségeiket. Az 1920 utáni gazdaságpolitikai viszonyok pedig nem segítették a magyar mezőgazdaság fejlődését. A kormányzat nem támogatta a mezőgazdasági árutermelést, így a nagybirtokok számára egyetlen járható út maradt: tőkeinvesztációval, technikai átalakítással és termékszerkezet-váltással alkalmazkodni a megváltozott gazdasági körülményekhez. A 20-as évek második felében eladhatatlan mennyiségű termékkészlet halmozódott fel az agráriumban, így a válság által generált nagyarányú áresés csak idő kérdése volt. Az 1938 után nyilvánvalóvá váló világháborús készülődés, a politikai eltolódás megnyitotta Olaszország és Németország piacait az agrárium termékei számára, mely fellendülést hozott. Ez az időszak volt a még létező magyarországi nagybirtokok utolsó jól működő periódusa. Bár Gömbös Gyula kormányzata is próbálkozott földosztással, a nagybirtokrendszer felszámolására csak a második világháború után került sor.