Középkori magyar királyi vadászatok és vadászházak

Absztrakt

Jól tudjuk, hogy a vadászat hozzátartozott a középkori elit, s különösen a királyi udvarok mindennapjaihoz. Jelentőségük egyszerre volt személytelenül adminisztratív, személyes és szimbolikus. A vadászterületek megszerzése hatalmas lakatlan vagy ritkán lakott területek igazgatását biztosították, az onnan a kincstárba befolyó szolgáltatásokkal és haszonnal együtt. A személyes jelleg a kapcsolaterősítés a király és hívei, illetve a vadászatba bevont szolgálók és előkelők közönségére vonatkozik. Végül szimbolikus értéke a királyi hatalom presztízsének a növelésében nyilvánult meg. A személyes kapcsolat révén az uralkodó híveivel együtt gyakorolhatta a tényleges harcban hasznosítható képességeket (ami persze Xenophón óta nem újdonság), valamint a közös élmények a hűség és lojalitás szálait erősíthették. A személyes kapcsolatot mélyítette el, hogy királyi ajándékként a vadak, a húsuk és bőrük, illetve a vadászati joguk fontos szerepet játszottak, bár éppen erre hazai példánk alig van.