Felhívás
Tisztelt Kollégák!
Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a 2003-ban a PPKE BTK Pedagógiai Intézete által alapított Mester és Tanítvány című szakfolyóirat megújulva és egyben hagyományait is megőrizve ismét megjelenik 2023 júniusában.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának folyóirata a tágan értelmezett pedagógia és a hozzá kapcsolódó pszichológia témakörében kínál publikálási lehetőséget az elmélet, a gyakorlat és a kutatás szakembereinek.
Három rovatba – Látóhatár, Párbeszéd, Visszajelzések – várjuk az elméletorientált, a gyakorlatorientált és az összevetéseket, értékeléseket tartalmazó tanulmányokat.
A Mester és Tanítvány a továbbiakban a PPKE BTK által működtetett OJS felületen érhető el: https://ojs.ppke.hu/mesterestanitvany. A folyóirat elkötelezett a tudományos munkához való nyílt hozzáférés mellett, lehetővé téve bármely felhasználó számára, hogy elolvassa, letöltse, másolja, terjessze, kinyomtassa, vagy hivatkozzon a cikkek teljes szövegére, és bármilyen más törvényes célra felhasználja azokat.
Kérjük, hogy a szakfolyóiratban Önök által megjelentetni tervezett publikációkat a honlapon keresztül, az ott megadott szerkesztőségi irányelveknek és szerzői útmutatónak megfelelően készítsék elő.
Magyar vagy angol nyelvű publikációkat várunk. Kérjük, hogy az előkészített cikkeket legkésőbb 2023. május 15-ig töltsék fel a https://ojs.ppke.hu/mesterestanitvany honlapon. A felmerülő kérdéseikkel keressék Kormos József főszerkesztőt és Horváth Márton Gergely támogatási kapcsolattartót a kormos.jozsef@btk.ppke.hu illetve a horvath.marton.gergely@btk.ppke.hu e-mail címen.
Várjuk közlésre szánt kézirataikat, egyúttal köszönjük értékes szerzői közreműködésüket a szakfolyóirat következő számának megjelentetéséhez.
Kormos József
főszerkesztő