Az egyházközségi élet új modellje egy falusi plébánián

Pécel az 1970-es és 1980-as években

Absztrakt

A bázisközösségek ügye először 1976 decemberében került a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia napirendjére. A tanácskozásról szóló egyik ügynökjelentés szerint a megjelentek egy része — Endrey Mihály váci és Udvardy József szeged-csanádi püspök — pozitívan nyilatkozott a kisközösségekről, de fontosnak tartották azoknak az egyházközségi keretekbe való integrálását és azt, hogy a közösségek az egyházi elöljárókkal egységben tevékenykedjenek. Ez a gondolat a következő években is elvárásként fogalmazódott meg velük szemben mind a hazai egyházi vezetés, mind pedig a Vatikán ez ügyben megnyilatkozó szereplői részéről. Ugyanakkor a magyarországi megnyilatkozások igyekeztek egyértelművé tenni, hogy a hazai bázisközösségek közül van egy, még pedig a Bulányi György piarista szerzetes által életre hívott lelkiségi mozgalom, amely szektás vonásokat mutat, nem engedelmeskedik a hierarchiának, és ha nem is tudatosan, de a helyi egyház egységének megbontására törekszik. Az alábbiakban bemutatom, milyen lehetősége és mozgástere volt a bázisközösségekkel szemben megfogalmazott egyházi elvárások megvalósítására a Bokor lelkiségi mozgalom egyik papjának, Halász Endre péceli plébánosnak. Továbbá arra keresem a választ, hogy a péceli egyházközség és a képviselő-testület hogyan foglalt állást a plébános személye körül a ’80-as évek elején kialakult konfliktushelyzetekben.