Axis – Vallás- és eszmetörténeti folyóirat

Előszó

2025-11-12T09:55:43+00:00

Egyházközségek megalakulása a Székesfehérvári Egyházmegyében a Tanácsköztársaság alatt és után

2025-11-12T10:07:16+00:00

A Székesfehérvári Egyházmegye plébániáin megalakuló egyházközségek mint önrendelkezéssel bíró hivatali egységek kialakulásának fontos szerepe volt a keresztény hitélet megőrzésében és erősítésében a 20. század folyamán, valamint nagyban hozzájárultak a mai egyházigazgatási rendszer kialakításához. A Tanácsköztársaság idején a fentieken túl egyenesen létkérdéssé vált az autonóm egyházszerveződés, ugyanis az egyház és állam szétválasztása mindennemű anyagi támogatás megvonását is jelentette, valamint a megváltozott tulajdonviszonyok miatt a kegyurak képtelenné váltak a plébániák fenntartására. A tanulmány első része az 1919 áprilisában és augusztusában Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök által kiadott körlevelekkel foglalkozik, amelyekben felhívja a plébániákat az egyházközségi testületek (a püspök szavával élve: hitközségek) alapítására, valamint buzdít egy egységes egyházközségi szabályzat megalkotására. Konkrét eseteket a tanulmány második felében mutatok be az egyházmegye plébániáin vezetett historia domusokból, valamint a plébánia és a püspökség levelezéséből kiindulva. Ezen példákon keresztül a hitközségek létrejöttének kiváltó okait, időbeli eloszlását, gyakorlati megvalósulását igyekszem bemutatni. Ebből adódóan nem törekszem az egész egyházmegye bemutatására, célom inkább egyfajta mintavételezés: az egyházközségek alapítása sokrétű okainak és körülményeinek példákkal való szemléltetése.

„A mi híveinket 80 esztendő óta rontja a pártpolitika, az egyházközségi életre való nevelés igen lassan halad.” A kiskunfélegyházi egységes római katolikus egyházközség történetéből, 1933–1948

2025-11-12T10:10:36+00:00

A mai római katolikus terminológiában a plébánia és az egyházközség szinte rokon értelmű kifejezések. Korábban azonban jobban elvált egymástól a két fogalom, működhetett a plébániáktól különböző jogi személyiségű, például a több plébániát magában foglaló településeken egy közös, városi szintű egyházközség is. Így volt ez az akkor még a Váci Egyházmegyéhez tartozó, két nagy római katolikus templommal és plébániával, valamint több kisebb, bel- és külterületi lelkészséggel rendelkező Kiskunfélegyházán is, ahol 15 esztendeig, 1933 és 1948 között egységes egyházközség tevékenykedett.

Az egyházközségi képviselő-testületek közösségformáló szerepe lokális források alapján (1920–1950)

2025-11-12T10:17:42+00:00

A magyar egyházközségi képviselő-testületek történetének egyik meghatározó dátuma 1929. október 25-e, amikor a katolikus püspöki kar jóváhagyta az egyházközségek igazgatási szabályzatát. Ennek értelmében minden egyházközségben képviselőtestületet kellett alakítani, amelyben választott, valamint hivataluknál fogva állandó képviselők meghatározott keretek között igazgatták az egyházközség életét. Az egységes szabályozást megelőzte az a folyamat, amely a 19. századi polgárosodás és a világi hívek bevonását szorgalmazó törekvések nyomán a katolikus egyház legkisebb szervezeti egységeire, a plébániákra építkezett.

Betekintés a Túrkevei Református Egyházközség sorskérdéseibe a földindulás időszakában (1944–1953)

2025-11-12T10:19:49+00:00

A Magyarországi Református Egyház történetének számos monografikus feldolgozása született az elmúlt három és fél évtized alatt. A hazai egyháztörténeti szakirodalom javarészt a fokozatosan megszilárduló kommunista pártállam egyházpolitikai irányvonalának kialakítását és az egyházügyi szakigazgatás gyakorlati érvényesítését, ezek egyházi recepcióit, az „őrségváltás” nyomán bekövetkezett paradigmaváltásra az egyházi vezetés részéről adott teológiai reflexiókat tette kutatása tárgyává. Ugyanakkor a 20. század struktúraváltoztató társadalmi hatásainak lokális egyházközségi vizsgálatai még viszonylag új területnek mondhatók. Ismeretes, hogy az „őrségváltás” a református egyházvezetésben zajlott le a leghamarabb. Ezen belül a belső egyházi nyilvánosság átalakításának szintjei közül — a vezetőtestületek és a közvetítő egyházi sajtó mellett — különösen fontosnak tartom a lokális közösségek színtereit. A korabeli egyház- és társadalomtörténeti narratívák finomhangolásának kulcsa hipotézisem szerint a gyülekezettörténeti kutatásokban rejlik. Kulcskérdés, hogy az egyházvezetés átalakulásával párhuzamosan gyülekezeti szinten mennyiben mutatható ki az új hatalmi rendszerhez való adaptáció.

A Nagykarácsonyi Ciszterci Plébánia első plébánosa: Dr. Debreczeni Sixtus (1945–1948)

2025-11-12T10:25:30+00:00

Előszállás 1659-ben került a zirci ciszterci apátság birtokába. 1711-től a török időkben elnéptelenedett területen megkezdődött a rendi gazdálkodás, és a környező pusztákon előszállási központtal majorságot alakítottak ki. Az első rendi épület 1723-ban épült a majorság gazdasági épületeivel együtt. A rend a 18. század közepétől országszerte kisebb kolostorokat épített. Előszállás községben 1751-ben Szent Anna tiszteletére kápolnát, 1765-ben a rendházat, 1778–1779-ben Kisboldogasszony-templomot építettek. A ciszterek újabb templomot 1786–1787-ben építettek Újmajorban (Hercegfalva elődje) Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A 19. század első felétől kezdve az uradalom a Zirci Ciszterci Apátság irányításával működött, és jószágkormányzóit is a rend nevezte ki.

Kényszerpálya mint megoldás. A székesfehérvári evangélikus ingatlanok sorsa a gyülekezeti döntések tükrében (1945–1969)

2025-11-12T10:29:44+00:00

A székesfehérvári evangélikus gyülekezet ingatlanjainak története és megteremtésük-megtartásuk gondja, illetve ennek a közösség életére gyakorolt hatása jóval 1945 előtt kezdődött, és nem túlzás azt állítani, hogy — jóllehet már nem az egyházé egy részük — ma is tart. A telkek és épületek sorsa elválaszthatatlan egymástól, s a tanulmányban részletezendő kényszermegoldás során is összefonódik, egyikből következik a másik.

Az egyházközségek dolgozó népe, avagy az 1945 utáni római katolikus templomépítések (hatalmi) játszmái

2025-11-12T10:32:15+00:00

Tanulmányomban az 1945 utáni római katolikus templomépítészet számadatai és az építkezések megvalósulási lehetőségei után Tiszaeszlár templomának építéstörténetén keresztül arra hozok példákat, hogy milyen körülmények, nehézségek és problémamegoldási stratégiák, hatalmi játszmák (és az ezekre utaló, a dolgozó nép fogalmával sűrűn operáló retorikai fordulatok) jellemezték a második világháború utáni templomépítéseket.

Egyházi alkalmazottak kapcsolatrendszerének kriminalizálása. A Zalavári-ügy, 1958

2025-11-12T10:33:43+00:00

A tanulmányban részletezett ügy 1957-ben került az állambiztonság látókörébe. A felderítés során a politikai rendőrség feltárta egy korábbi egyházközségi „mindenes” (alkalmazott, képviselő-testületi tag, gondnok) kapcsolatrendszerét. A tágabban értelmezett korszak lokális egyházi forrásainak vizsgálata ugyanakkor fény derít az egyházközségi képviselő-testület működési zavaraira és megosztottságára is. A történet főszereplőjéről elmondhatjuk, hogy a háború után beállt társadalmi változások nyomán szorult vissza aktivitása a polgári község életéből az egyházközség szűkebb világába, ahol kezdetben sikeres és megbecsült személy volt. Két plébánosváltás nyomán (1954, 1956) azonban e lokális erőtér jelentősen átalakult: a közösségben addig kulcsszerepet játszó civil fokozatosan marginalizálódott. Ennek nyomán felszabaduló energiáit fordította egy olyan vállalkozásra, amelyet a hatalom már nem tolerált.

Az egyházközségi élet új modellje egy falusi plébánián. Pécel az 1970-es és 1980-as években

2025-11-12T10:36:44+00:00

A bázisközösségek ügye először 1976 decemberében került a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia napirendjére. A tanácskozásról szóló egyik ügynökjelentés szerint a megjelentek egy része — Endrey Mihály váci és Udvardy József szeged-csanádi püspök — pozitívan nyilatkozott a kisközösségekről, de fontosnak tartották azoknak az egyházközségi keretekbe való integrálását és azt, hogy a közösségek az egyházi elöljárókkal egységben tevékenykedjenek. Ez a gondolat a következő években is elvárásként fogalmazódott meg velük szemben mind a hazai egyházi vezetés, mind pedig a Vatikán ez ügyben megnyilatkozó szereplői részéről. Ugyanakkor a magyarországi megnyilatkozások igyekeztek egyértelművé tenni, hogy a hazai bázisközösségek közül van egy, még pedig a Bulányi György piarista szerzetes által életre hívott lelkiségi mozgalom, amely szektás vonásokat mutat, nem engedelmeskedik a hierarchiának, és ha nem is tudatosan, de a helyi egyház egységének megbontására törekszik. Az alábbiakban bemutatom, milyen lehetősége és mozgástere volt a bázisközösségekkel szemben megfogalmazott egyházi elvárások megvalósítására a Bokor lelkiségi mozgalom egyik papjának, Halász Endre péceli plébánosnak. Továbbá arra keresem a választ, hogy a péceli egyházközség és a képviselő-testület hogyan foglalt állást a plébános személye körül a ’80-as évek elején kialakult konfliktushelyzetekben.

„Kifelé nyílik a motorvonat ajtaja!” — Lelkész a határsávban

2025-11-12T10:40:17+00:00

Írásommal szeretném felhívni a figyelmet az oral history fontosságára az írott források tényeinek tükrében, s a néprajzi terepmunka jelentőségére a közelmúlt megismerésének lehetőségei között. Szigethi András (1930–1993) kovácshidai református lelkipásztor — és pár hónapig III/III ügynök — életének, „szenvedéstörténetének” ismertetése rávilágít, mennyire védtelen maradhatott egy ember, sőt egész családja a diktatúra gépezetével szemben. Az esettanulmány bemutatja, hogyan presszionálták a lelkészt, éltek vissza szerettei és gyülekezete iránti felelősségérzetével, s hogy a hallgatás máig is mennyire meghatározó öröksége ennek az időszaknak. Az elnyomásra adott válaszok kapcsán kitérek arra is, milyen okai lehetnek egy-egy tárgyi gyűjtemény létrehozásának, mely engem muzeológusként különösen foglalkoztat.

A délvidéki magyarok kisebbségi és vallási helyzete Trianontól napjainkig

2025-11-12T10:42:36+00:00

Tanulmányom célja, hogy a Trianon utáni délvidéki magyarok vallási helyzetét a nemzeti kisebbség történelmi helyzetébe ágyazva mutassam be. A délvidéki magyarok nemzeti kisebbségi és vallási helyzete az elmúlt száz év alatt nem volt egységes, az a mindenkori délszláv utódállam kisebbségi és vallási politikájától függött. Ezen a téren három korszakot lehet lehatárolni: a két világháború közöttit, a létező szocializmus és a délszláv testvérháború vége közöttit és végül a 2010-től napjainkig tartó időszakot.