Axis – Vallás- és eszmetörténeti folyóirat

Birodalmi határok Hórusz és Széth hűs vizeinél az óegyiptomi 18. dinasztia királyi ideológiájában

2024-03-11T10:32:21+00:00

A jelen tanulmány a Víz a világ vallásaiban 2022. november 24-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának Vallástörténeti Workshopja és a Lendület Újasszír és Újbabiloni Pecséthengerek és Istenvilág Kutatócsoport közös rendezésében megtartott konferencián elhangzott hasonló című előadásom írásban publikált változata. A konferencia felhívásának olvasásakor a késő kori (Kr. e. 722—332) Yale kozmosztérkép töredékének tanulmányozásával foglalkoztam, amelyen az egyiptomiak által ismert világ (kozmosz) külső peremén elhelyezkedő úgynevezett Hórusz hűs vizének megjelenítése keltette fel érdeklődésemet. A következőkben ennek elemzésével: sajátos elhelyezkedésével az egyiptomi birodalmi határ északi pereménél, a déli határ külső szélén lokalizálható Széth hűs vizével történő párba helyezésével, a két isten hűs vizeinek jellegével és előfordulásukkal a 18. dinasztia királyi felirataiban, valamint a korabeli királyi ideológiában betöltött jelentőségükkel foglalkozom.

„Igazság” és „Hazugság” vizei

2024-03-11T11:22:12+00:00

Rorate caeli desuper, et nubes pluant justum — „Harmatozzatok egek onnan felülről, és a felhők ontsák az igazat” (Iz 45,8) — az adventi periódus Szűz Mária tiszteletére és a Jézus eljövetele iránti vágy kifejezésére tartott hajnali miséinek (angyalmise, aranyos mise) bevezetője. A héber bibliai szövegben a rՙp, ’csöpögni’ gyök fejezi ki a harmat hullását az égből, a felhőkből pedig esőként folyik (nzl) az igaz (ṣedeq). De mit is jelent az „igaz”?

A víz a világ vallásaiban

2024-03-11T11:57:47+00:00

Ez a tanulmány a víznek tulajdonított hatalomról szól, amellyel megmenti, megmentheti a rábízottakat, és igazságot szolgáltathat, ugyanakkor a víz pusztító erejétől való félelemről is hírt ad.

Víz, nőiség, szinkretizmus: a Bībī Šahrbānū szentély története Iránban

2024-03-11T11:59:37+00:00

Az iszlám hódítás utáni iráni vallástörténet két legfontosabb jellegzetessége, a 7. és a 13. század közötti hosszú és lassú átmenet, melynek során a régi szászánida állam (Kr. u. 224–651) lakossága fokozatosan az iszlám valamelyik ágához csatlakozott. Az iráni lakosság iszlamizációjának folyamata lassú, tartományonként változó ritmusú volt, melynek részletei nem teljesen jól ismertek. Az iszlamizáció folyamata a 8. század második felében gyorsult fel az iráni tartományokban. A konverziós folyamatok felgyorsulásában jelentős szerepet játszhatott az Abbászida Kalifátus megszületése 750-ben, mely — mint ismert — jelentős iráni etnikai támogatást élvezett, s az új dinasztia adminisztrációjában tömegével jelennek meg az irániak, akiktől a kalifátus két dolgot várt el: az iszlamizációt és az arab nyelvűséget. Mindez magával vonta az iráni elitek, a vidéki dihqānok, dabīrok, a szászánida társadalom túlélő, helyben maradt vidéki elitjeinek fokozatos áttérését az iszlámra.

„Bölcs mondások száz hulláma”

2024-03-11T12:02:31+00:00

Az epikus népköltészet műfajainak vizsgálatakor gyakran utolsónak maradtak a sorban a rövid epika műfajába tartozó, általában egy mondatnyi terjedelmű alkotások. Többnyire a közmondások, szólások, találósok, csúfolók viccek stb. tartoznak ebbe a műfajba. „A rövid műfajok epikus jellegét kétféle ok is magyarázhatja: egyrészt keletkezhetnek a semmiből, és vonulhatnak az epika fellegvárai felé; másrészt fordítva, az epika törmelékeinek is nevezhetjük őket. Mindkét lehetőségre sok példánk van, általában mégis azt mondhatjuk, hogy a rövid műfajok az epika előkészületei.”

Az ószövetségi szent sátor nemesfém felszerelései, különös tekintettel Áron főpapi viseletére, valamint a melltáska (hósen) újszövetségi továbbélésére

2024-03-11T12:06:19+00:00

Minden ünnep középpontjában a lét igenlése áll. Azért ünnepelünk, hogy az adott szituációhoz alkalmazkodva igent mondjunk önmagunk, embertársaink és a teremtett világ létezésére. Ezt az igent ünnepélyesen, vagyis nem a megszokott eszközökkel nyilvánítjuk ki, hanem a hétköznapin felülemelkedve, „mert a mindennapok életvitelének nem ezek az alapvető témái.” Hatványozottan igaz ez az istentiszteleti ünnepre, amely életet teremtő párbeszéd Isten és az emberi nem között.

“Silver and Gold” and the Main Metals that were Mentioned in the Hebrew Bible

2024-03-11T12:08:02+00:00

Using metals to produce objects to be used was not introduced to the land of Israel before the Chalcolithic period. This resulted in an enormous revolution in the culture, along with the technological method of processing these metals, this development helped with evolving the techniques of extracting it, exporting or importing smelting, and forming it into usable objects. Metals were used in everyday objects, as well as in making idols -This was a forbidden practice the Jews-, and buildings. The malleable metals that have been processed in the land of Israel were gold, silver, iron, copper, bronze, tin, and lead (Ezek 27,12).

Drágakövek ég és föld között

2024-03-11T12:12:27+00:00

A Virrasztók könyve elején (1Hen 1–36) több olyan történet olvasható, ami a különféle „rossz” eredetét írja le (betegségek, mágia, erőszak, stb.). Különösen jelentős bűn az égi és földi szféra keveredése, a Virrasztók lázadása. E történetek gyökere nem feltétlenül egy korra (és feltehetően nem is egy helyre) nyúlik vissza, többféle irodalmi hagyományt tükröz, leginkább a mezopotámiai és a görög hatás mutatható ki benne. Témám szempontjából ezek közül Aszáél (Azazél)2 története a legjelentősebb. Ő egy lázadó égi lény, aki megszegi a törvényeket, és kiszolgáltatja a földi embereknek a fémbányászat és ‑megmunkálás titkait, megismerteti velük a fegyverek, ékszerek és kozmetikumok világát. Az égi és a földi lények közti tudásátadás motívuma nem egyedülálló, a Virrasztók könyve több helyén is megjelenik, pl. mágiát, boszorkányságot, a „gyökerek vágásának módját” tanították a lázadó angyalok feleségeiknek (7,1). A nyolcadik fejezet ezt a képet tovább árnyalja, kiemeli Aszáélt, aki „kardok, kések, pajzsok és mellvértek készítésére tanította az embereket”. Ezután más titkos dolgokat is felfedett előttük, úgymint ékszerek és szépítőszerek elkészítését, drágakövek és színes festékek ismeretét. E tudományoknak, mint tudjuk, nagy hatása volt, Henok könyve is ezt erősíti: „S a világ megváltozott” (1Hen 8,1). A változás azonban negatív előjelű: elhatalmasodott a bűnök sora.

Szelenit és szteatit a mágiában

2024-03-11T12:17:45+00:00

Az ókori átoktáblák célja az volt, hogy valakit megbénítsanak, megbetegítsenek, esetleg akarata ellenére szerelmi kalandra kényszerítsenek. A fennmaradt átoktáblák anyaga, legalábbis Európában szinte minden esetben ólom vagy ólomötvözet volt. Ennek a látszólag egységes megjelenésnek nem az volt az oka, hogy más anyagra, például papiruszra nem írtak átkokat, hanem az, hogy az európai időjárási viszonyok között a romlékony anyagra írt átkok nem maradtak fenn, az ólomlemezek viszont nagy eséllyel igen. Ha megvizsgáljuk, hogy az egyiptomi, de – legalábbis részben – görög nyelven íródott mágikus receptkönyvek milyen anyagokat javasolnak az átoktáblák készítéséhez, az ólom kilenc említéssel szintén túlsúlyban van, de a papiruszt ötször, a nátrontáblát pedig háromszor említik. A Római Birodalom területén fennmaradt, általunk ismert átoktáblák anyaga meglehetősen nagy változatosságot mutat. Ha az ólomlemezeket nem vesszük ide, az alábbi felirathordozókat sorolhatjuk fel: szelenit 30; agyag 28; papirusz 8; kő 5; ólomötvözet 5; réz 3; ón 3; bronz 2; textil 2; szteatit 1.

„Összegyűjtötték őket arra a helyre, amelyet Harmagedónnak hívnak”

2024-03-11T12:25:00+00:00

15–16. századi látványos és a keresztény világ számára sokkoló győzelmi sorozatukkal az oszmánok – és rajtuk keresztül maga az iszlám – az európai ellenségkép középpontjába kerültek. A kezdeti élénk kíváncsiságot (úgymint az oszmánok eredetét, származását illetően) fokozatosan háttérbe szorította a katonai erejük, szervezettségük és más vallásuk által gerjesztett félelem, ami meghatározó eleme lett az 1500-as, illetve az 1600-as évek irodalmának, képzőművészetének, valamint egyre nagyobb számban jelen levő sajtótermékeinek. A korszakban az úgymond „törököt” egyaránt nevezték barbároknak, vadaknak, vérebeknek, a kereszténység ősellenségének, Isten büntetésének, a 16. század közepére pedig mind katolikus, mind protestáns oldalon dominánssá vált az oszmánok elhelyezése az eszkatologikus eseménysorban.